Nyerj jegyet a szegedi Aida előadásra!

Kelt: 2019.01.15

Nyerj jegyet a szegedi Aida előadásra! Az Aida opera László Boldizsár főszereplésével tér visza 80 év után a Szegedi Szabadtéri Játékokra Kesselyák Gergely rendezésében, Pál Tamás vezényletében, Zeke Edit díszleteiben és Velich Rita jelmezeiben.

A régi írások úgy tartják, hogy egy opera bemutató akkor volt jó, ha annak dalait az utcán a nép is dúdolta. Nem tudjuk, hogy ez így volt-e, de az biztos, hogy Verdi Aida operájának győzelmi indulóját mindenki ismeri, még ha nem is tudja, hogy az egy operából van. Az opera részletei felbukkannak focidalban sőt a Chumbawamba együttes egyik számában is.

Magának az Aida keletkezésének történetét is sok legenda veszi körül, s legtöbben úgy tudták, hogy a négy felvonásos mű a Szuezi csatorna megnyitójára készült, pedig valójában Egyiptom uralkodója rendelte a darabot az új operaháza megnyitójára.

Az Aida története máig magával ragadja a közönséget, hiszen ez egy olyan felkavaró szerelem története, aminek sokminden áldozatául esik. Nem csoda, hogy a fantasztikus operából Elton John zenéjével musical verzió is készült, amit még hazánkban is bemutattak.

Az Aida opera László Boldizsár főszereplésével tér visza 80 év után a Szegedi Szabadtéri Játékokra Kesselyák Gergely rendezésében, Pál Tamás vezényletében, Zeke Edit díszleteiben és Velich Rita jelmezeiben.

Az Aida 2019. július 26-27-én lesz látható a szegedi Dómtéren.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereplők:
Egyiptom királya: Kovács István
Amneris: Gál Erika
Aida: Ádám Zsuzsanna
Radames: László Boldizsár
Ramfis: Kiss András
Amonasro: Kálmándy Mihály
Főpapnő: Kálnay Zsófia
Hírnök: Szerekován János

Játékunk nyertesei: Takács Ilona és Kopasz Magdi

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Parasztbecsület - Bajazzók a Margitszigeten Marcelo Álvarez főszereplésével - Jegyek itt!
A Parasztbecsület / Bajazzók 2019. augusztus 1-én és 4-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható Marcelo Álvarez, Badral Chuluunbaatar, Pasztircsák Polina, Komlósi Ildikó főszereplésével. Jegyek itt!
Havasi Symphonic koncert 2019-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
A 10 éves Havasi Symphonic koncert az Arénában 2019. decemberében kerül merendezésre. Jegyek itt! A jubileumi koncertekre elfogadta a meghívást a Golden Globe-díjas Lisa Gerrard és a Grammy-díjas Lebo M. is, akik korábban Budapesten kívül New ...
Plácido Domingo koncert Szegeden! Jegyek és VIP jegyek itt!
A világszerte ünnepelt művész koncertje a Dél-Alföld legnagyobb rendezvényközpontjának, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum első, és egyben nyitó eseménye. 2019. augusztus 28-án Szegeden az ismert énekes.
Ekkor mutatja be az Operettszínház a Diótörőt!
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Budapesti Operettszínház, az idei legnagyobb közös vállalkozás a Diótörő színpadra állítása lesz.
István, a király 2021-ben az Erkel Színházban - Jegyek és szereplők itt!
A Szörényi - Bródy páros István, a király rockoperája 2021-ben is az Erkel Színházban látható. Jegyek itt!
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!
VIVALDIANNO Shining Venice a Margitszigeten - Jegyek itt!
A VIVALDIANNO Shining Venice show 2024. augusztus 3-án Budapesten Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Queen Symphonic koncert Egerben a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral - Jegyek itt!
Queen Symphonic koncert 2024. július 27-én Egerben a Márai Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x