Ekkor mutatja be az Operettszínház a Diótörőt!

Kelt: 2019.05.30

Ekkor mutatja be az Operettszínház a Diótörőt! Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Budapesti Operettszínház, az idei legnagyobb közös vállalkozás a Diótörő színpadra állítása lesz.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Budapesti Operettszínház, az idei legnagyobb közös vállalkozás a Diótörő színpadra állítása lesz.

A megállapodás célja közös előadások, művészeti projektek, szakmai programok megvalósítása, az egyetemi képzések személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, pályázatokon való közös részvétel és információcsere.

A közösen színpadra állított Diótörő előadássorozata december 20-án indul, és az egyetem mintegy félszáz diákja vesz részt benne. A rendező-koreográfus ifj. Harangozó Gyula táncművész lesz, aki a Bécsi Operában korábban sikerrel játszott Diótörő-rendezése alapján új, látványos előadást készít - hangzott el az MTE csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

JEGYINFÓKÉRT KATTINTSON IDE!

A megállapodásnak köszönhetően az idei balettművész-vizsgaelőadás is az Operettszínházban lesz látható június 29-én. Az idei tanévben 12 lány és 8 fiú végez az intézmény klasszikus balett művészképző szakirányán. Évfolyamvezető balettmestereik, Szakály György egyetemi tanár és Barna Mónika főiskolai docens kiemelték: először lesz látható Magyarországon a vizsgakoncert részeként Pugni-Petipa Esmeralda című darabja, amelyet szvitszerűen állítottak színpadra.

A stratégiai együttműködésről szólva Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta: a két intézmény együttműködése fontos, hiszen az operettszínháznak szüksége van utánpótlásra, a növendékeknek pedig jövőképre.

Bolvári-Takács Gábor, az MTE rektora kitért arra, hogy az elmúlt években megtorpant az együttműködés az MTE és a Magyar Állami Operaház között, jelenleg azonban folynak a tárgyalások a jövőbeni együttműködésről. Mint fogalmazott, fontos, hogy a két intézmény kimondja: közös felelőssége van az utánpótlás-nevelésben, és mindkettőnek saját alapfeladata van, amelyet a másik rovására nem gyakorol. Az Operaház a képzés terén elismeri az egyetem prioritását.    Mint hozzátette, már megállapodást kötöttek arról, hogy 2020 nyarán az Erkel Színházban tartják az egyetem nyilvános színpadi vizsgaelőadását. Körvonalazódik a megállapodás további hat területen:  a szakmai gyakorlat, a főpróbák és az előadások látogatása, a hallgatók ösztöndíjas lehetősége, az oktatási együttműködés, a kettős foglalkoztatási jogviszony engedélyezése, a táncszakmai programok és a közös kiadványok megvalósítása terén. Az alapelveket rögzítették, a továbbiakban a részletek tisztázására van szükség - mondta a rektor.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az egyetem utánpótlás-nevelő Előkészítő Balett Stúdiót indít szeptembertől 4-11 évesek számára. Az új oktatási program három korosztályra bontja a képzést: 4-6, 7-8 és 9-11 éveseknek szerveznek csoportokat. A program szakmai felügyelője Macher Szilárd intézetigazgató, egyetemi tanár, szakmai vezetője Szitt Melinda balettmester, aki elmondta: a képzési program célja a gyerekek bevezetése a tánc világába, a mozgásra nevelés, és a legalkalmasabbak professzionális művészképzésre való irányítása. Forrás: MTI

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Csárdáskirálynő a Margitszigeten a Budapesti Operettszínház előadásában - Jegyek itt!
Csárdáskirálynő a Margitszigeten a Budapesti Operettszínház előadásában július 12-13-án és augusztus 9-10.-én. Jegyek itt!
Plácido Domingo koncert Szegeden! Jegyek és VIP jegyek itt!
A világszerte ünnepelt művész koncertje a Dél-Alföld legnagyobb rendezvényközpontjának, a szegedi Szent Gellért Fórum ifjúsági és sportcentrum első, és egyben nyitó eseménye. 2019. augusztus 28-án Szegeden az ismert énekes.
Bolsoj Balett Diótörő 2019-ben Budapesten az Urániában - Jegyek itt!
A Bolsoj Balett Diótörő előadásának felvételének vetítésével csábítja a nézőket 2019. december 15-én és 26-án Budapesten az Uránia Filmszínház. Jegyek itt!
Alexandrov koncert 2019-ben Magyarországon - Jegyek itt!
Az Alexandrov 2019. június 1-én Tokajon a Fesztiválkatlan színpadán lép fel. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
José Carreras koncert 2020-ban Miskolcon - Jegyk itt!
José Carreras koncert 2020-ban Miskolcon - Jegyk itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x