Az operett világa Rost Andreával a Zeneakadémián - Jegyek 1500 forintért itt!

Kelt: 2021.10.12

Az operett világa Rost Andreával a Zeneakadémián - Jegyek 1500 forintért itt! Az operettek világa elevenedik meg 2021. október 23-án a Zeneakadémián Rost Andrea, Miranda Liu hegedűművész és az Óbudai Danubia Zenekar előadásában.

„A zenés színpadnak három műfaja van: opera, operett – és Lehár.” Így méltatták saját korában Bécsben Lehár Ferencet, aki a magyar operett egyik legnépszerűbb szerzőjeként, a bécsi operett megújítójaként olyan műveket adott a világnak, mint A víg özvegy, a Cigányszerelem vagy a Luxemburg grófja. Lehár kimeríthetetlen fantáziával, humorral, technikai igényességgel komponálta műveit, és nem utolsósorban rendkívül termékeny zeneszerző is volt – összesen 31 operett fűződik a nevéhez. Zenéjével a külvárosi lokálok közönségére éppúgy tudott hatni, mint az úri bálok elit rétegeire. Nem mindennapi tehetségéről tanúskodik, hogy zeneszerzés mestereként már Dvořák is felfigyelt rá, Puccini pedig állítólag annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha Lehár operakomponistaként építette volna karrierjét, ő lett volna a legjelentősebb ellenfele. A Concerto Budapest Magyar Kincsek Ünnepén most életművébe nemcsak operettjeinek részletei adnak betekintést, de elhangzik hegedűre és zenekarra írt Concertinója és egy népszerű keringője is.

Az operettek világa elevenedik meg 2021. október 23-án a Zeneakadémián Rost Andrea szoprán, Miranda Liu hegedűművész és az Óbudai Danubia Zenekar előadásában.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!


Lehár: A víg özvegy – szvit

Lehár: Concertino hegedűre és zenekarra

Lehár: Giuditta – keringő

Lehár: Giuditta – Meine Lippen, die küssen so heiß

Lehár: Arany és ezüst keringő, op. 79



Vezényel: Hámori Máté

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

A mosoly ország a Budapesti Operettszínházban 2021-től - Jegyek itt!
A nemzetközi tematikához illően egy világhírű brit művész vállalkozott a mű megrendezésére: Stephen Medcalf olvasatában lesz látható újra A mosoly országa Budapesten a Budapesti Operettszínházban főszerepben oylan sztárokkal mint Homonnay ...
A diótörő 2021-ben az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A Diótörő balett 2021 november hétköznap és hétvégén is látható lesz Budapesten az Erkel Színházban. A Diótörő téli előadásaira már elkezdték a jegyek értékesítését!
Varnus Xavér orgonakoncert 2024-ben a Kecskeméti Kodály Iskolában - Jegyek itt!
Varnus Xavér orgonakoncertje 2024. október 6-án a Kecskeméti Kodály Iskolában kerül megrendezésre. 2024-es őszi turnéja során Varnus Xaver egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal ...
Matteo Bocelli koncert az Örvényesvölgy Fesztiválon - NYERJ JEGYET!
Matteó Bocelli 2024. június 29-én az Örvényesvölgy Fesztiválon ad koncertet. Nyerj jegyet!
West Side Story filmkoncert 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
Hangok szárnyán a Föld körül - West Side Story filmkoncert 2024. április 5-én Budapesten a Hegyvidéki Kultúr Szalonban. Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval a MÜPA-ban - Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval 2024. május 23-án Budapesten a MÜPA-ban adnak koncertet.
Lords of the Sound - Koncertturné Hans Zimmer zenéjével - Jegyek és helyszínek itt!
Lords of the Soind címmel érkezik egy filmzenei koncert Hans Zimmer zenéivel 2024 júniusában a Budapesti Kongresszusi Közpint, a debreceni Kölcseyy Központ és a miskolci Generali Aréna színpadára. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x