A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása Budapesten - Jegyek

Kelt: 2026.04.16

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása Budapesten - Jegyek A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása 2026. május 12-én Budapesten a MÜPA-ban.

Carl Orff monumentális zenei mesterműve 25 évvel ezelőtt kelt életre a Szegedi Kortárs Balett látványos táncszínházi adaptációjaként. Juronics Tamás ikonikus koreográfiája azóta az együttes repertoárjának zászlóshajója, egyike a kortárs táncszcéna legkiemelkedőbb alkotásainak itthon, Európa-szerte és a tengerentúlon is. Az eddig lejátszott 425 előadással ez a produkció csúcstartó a hazai modern táncszínházi előadások között.

Az előadás szemléletesen ragadja meg egy képzeletbeli barbár közösség tagjainak hétköznapjait, miközben ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró – néha boldogságot és szerelmet, máskor bánatot és halált hoz számukra. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, végzetükről és lehetőségeikről – emberi mivoltukról.

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása 2026. május 12-én Budapesten a MÜPA-ban.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Az évforduló alkalmából az előadást élőzenei kíséret teszi még teljesebbé a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Giuseppe Verdi: Falstaff a Szegedi Nemzeti Színházban - Jegyek itt!
Giuseppe Verdi: Falstaff opera három felvonásban, két részben, magyar nyelven a Szegedi Nemzeti Színházban - Jegyek lentebb!
Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték Budapesten - Jegyek itt!
Szegedi Kortárs Balett: Isteni színjáték 2026. augusztus 21-én Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Frida Khaloról szóló New Yorkban debütáló operát Budapesten a MÜPA-ban is közvetítik - Jegyek itt!
Frida Khalo és szerelmének története operaként debütál New Yorkban Frank: El Último Sueno de Frida y Diego címmel. A MET 2025-2026-os évadának kortárs újdonsága a művészettörténet alighanem leghíresebb festő házaspárját, Frida Kahlót és ...
Vasovski Symphonic 2026-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
VASOVSKI SYMPHONIC koncert 2026. május 16.-án Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása Budapesten - Jegyek
A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana előadásának 25 éves jubileumi előadása 2026. május 12-én Budapesten a MÜPA-ban.
Az oroszlánkirály film-koncert 2026-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
AZ OROSZLÁNKIRÁLY filmkoncert 2026. május 30-án Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpad színpadán látható. Jegyek lentebb!
Édenkert – Underground operák a BMC-ben - Jegyek itt!
Édenkert – Underground operák 2026. május 1-2-án Budapesten a BMC-ben.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x