André Rieu maastrichi koncertje 2017-ben a Vigadóban - Jegyek itt!

Kelt: 2017.06.20

André Rieu maastrichi koncertje 2017-ben a Vigadóban - Jegyek itt! André Rieu 2017-es maastrichi koncertje Budapesten 2017. július 27-én lesz látható a Pesti Vigadóban. Jegyek a vetítésre már kaphatóak!

A több mint 40 millió eladott albumot és DVD-t, számos nagy sikerű világturnét és budapesti koncertet maga mögött tudó, sokak által a „Keringők királyának” is nevezett André Rieu minden év júliusában nagyszabású koncertet ad szülővárosában, a középkori emlékeket őrző Maastrichtban. A koncerten állandó zenekara, a 60 tagú Johann Strauss Orchestra mellett nemzetközi sztárvendégek, szoprán és tenor énekesek is közreműködnek, Rieu pedig igazi hangszer-ritkaságon, egy 1732-es Stradivari-hegedűn játszik. Ezek a maastrichti esték André Rieu évente több mint 600.000 nézőt vonzó világturnéinak a legnépszerűbb epizódjai, a vidám és érzelmekkel teli előadás minden korosztály számára felejthetetlen zenei élményt nyújt. 2017-ben hetven országból több mint 75.000-en utaztak Maastrichtba, hogy részt vegyenek a popzenei stadionkoncertekkel vetekedő látványvilágú koncerten és világszerte további kétszázezer rajongó követte az eseményt a mozivetítéseken.

A legnépszerűbb keringő klasszikusokból, opera- és operett áriákból, musical- és filmzene betétdalokból, pop- és világzenei feldolgozásokból összeállított közel három órás műsort műholdas közvetítéssel juttatják el a vetítővásznakra. A szervezők évről évre egyre magasabb színvonalú rögzítési technikákat alkalmaznak, hogy a nézőknek hasonló koncertélményben legyen részük, mintha ott lennének a helyszínen. A moziközvetítés házigazdája Charlotte Hawkins, aki közvetlenül a koncert befejeztével egy rövid interjút készít André Rieu-vel, amit kizárólag a mozinézők láthatnak.

André Rieu 2017-es maastrichi koncertje Budapesten 2017. július 27-én lesz látható a Pesti Vigadóban. Jegyek a vetítésre már kaphatóak!

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A 2017-es koncert különlegessége, hogy idén ünnepli 30. születésnapját az Andre Rieu által alapított Johann Strauss Orchestra. A válogatott zenészekből összeállított, kezdetben még csekély létszámú maastrichti zenekar az első időkben még André fiának általános iskolai osztálytermébe jártak próbálni, azóta már a világ legnevesebb stadionjaiban és koncerttermeiben játszhatnak 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Sarah Brightman koncert 2017-ben Budapesten - Jegyek a Royal Christmas Gala koncertrei itt!
The Royal Christmas Gala címmel Sarah Brightman ad karácsonyi koncertet 2017. december 20-án Budapesten a Papp László Sportarénában. Jegyvek itt!
Budavári Palotakoncert 2017-ben a Budai Várban - Jegyek és fellépők itt!
Sissy nyomában alcímmel kerül megrendezésre a Budavári Palotakoncert 2017. augusztus 4-én és 5-én a Budai Vár Oroszlános kertjében. A műfaj legkiválóbb szólistái, többek között Bordás Barbara, Fischl Mónika, Fülöp-Gergely Tímea, Kardffy ...
Mága Zoltán Budapesti Újévi koncertje 2018-ban az Arénában - Jegyek és fellépők itt!
Mága Zoltán Budapesti Újévi koncertjén 2018. január 1-én a Papp László Sportarénában színpadra lép Barabara Streisand, Andrea Bocelli, Celine Dion és Michael Bubblé producere, a zenészként is ismert többszörös Grammy díjas művész David Foster ...
Matteo Bocelli koncert az Örvényesvölgy Fesztiválon - NYERJ JEGYET!
Matteó Bocelli 2024. június 29-én az Örvényesvölgy Fesztiválon ad koncertet. Nyerj jegyet!
Varnus Xavér orgonakoncert 2024-ben a Kecskeméti Kodály Iskolában - Jegyek itt!
Varnus Xavér orgonakoncertje 2024. október 6-án a Kecskeméti Kodály Iskolában kerül megrendezésre. 2024-es őszi turnéja során Varnus Xaver egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal ...
West Side Story filmkoncert 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
Hangok szárnyán a Föld körül - West Side Story filmkoncert 2024. április 5-én Budapesten a Hegyvidéki Kultúr Szalonban. Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval a MÜPA-ban - Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval 2024. május 23-án Budapesten a MÜPA-ban adnak koncertet.
Lords of the Sound - Koncertturné Hans Zimmer zenéjével - Jegyek és helyszínek itt!
Lords of the Soind címmel érkezik egy filmzenei koncert Hans Zimmer zenéivel 2024 júniusában a Budapesti Kongresszusi Közpint, a debreceni Kölcseyy Központ és a miskolci Generali Aréna színpadára. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x