Gyöngyhalászok a Szentpétervári Kamaraopera előadásában Budapesten - Jegyek itt!

Kelt: 2024.09.25

Gyöngyhalászok a Szentpétervári Kamaraopera előadásában Budapesten - Jegyek itt! Georges Bizet GYÖNGYHALÁSZOK Operafantázia két felvonásban, francia nyelven, magyar felirattal a Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadásában 2024. október 19-én Budapesten az Eiffel Műhelyházban. Jegyek lentebb!

Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. 2019 őszén pedig azt is megtapasztaltuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak.

Georges Bizet GYÖNGYHALÁSZOK Operafantázia két felvonásban, francia nyelven, magyar felirattal a Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadásában 2024. október 19-én Budapesten az Eiffel Műhelyházban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A produkció Szentpétervár Önkormányzatának támogatásával valósul meg. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Ukrainian Classical Ballet Diótörő balettje a Budapest Kongresszusi Központban - Jegyvásárlás itt!
Az Ukrainian Classical Ballet Diótörő balett előadása a Budapesti Kongresszui Központban látható 2025. december 23-án. Jegyek lentebb!
A VÁMPÍR a Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadása az Eiffel Műhelyházban - Jegyek itt!
A VÁMPÍR a Szentpétervári Kamaraopera vendégelőadása 2024. október 18-án az Eiffel Műhelyházban. Jegyek lentebb!
A Szentpétervári Kamara Opera Gálakoncertje Budapesten az Eiffel Műhelyházban - Jegyek itt!
A Szentpétervári Kamara Opera Gálakoncertje 2024. október 20-án Budapesten az Eiffel Műhelyházban. Jegyek itt!
Nabucco 2025-ben a Margitszigeten! Jegyek itt!
Verdi Nabucco operája 2025. július 24-én és 26-án Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
MVM Zenergia koncert 2025 - Jegyek és fellépők itt!
Az elmúlt évek sztárfellépői közül idén is fellép Rúzsa Magdi, Balázs János, Gubik Petra, valamint a Concerto Budapest szimfonikus zenekar Keller András vezényletével. Az est hangulatát tovább fokozzák még fiatal Junior Prima díjas művészek, a ...
Havasi koncert show Balatonfüreden - Jegyek itt!
A Havasi show, Havasi Balázs zonogora koncertje 2025. augusztus 8-án, a Kongresszusi Központban látható. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x