Diótörő a Veszprémi Petőfi Színházban - Jegyek itt!

Kelt: 2024.11.07

Diótörő a Veszprémi Petőfi Színházban - Jegyek itt! A Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című nagybalettje 2024. december 17-én a Veszprémi Petőfi Színházban látható!

Valamennyi korosztályt megszólító, nagyívű táncszínházi műről van szó, amely egyfajta „családi balettnek” tekinthető.

A Diótörő története – a balett klasszikus verziójától eltérő módon – nem nagypolgári, hanem kispolgári családi körben játszódik, és a hétköznapok szürke, gyakorta monoton és olykor szeretetről megfeledkező világát szeretettel átszőtt humorral fűszerezve állítja szembe az ünnepnap színekben gazdag varázsvilágával. Ez a szándék éppúgy megmutatkozik a balett egymással szembeállított színpadképeinek, illetve jeleneteinek kontrasztjaiban, mint a koreográfiában.

Karácsony ünnepe többek között arra is emlékeztet bennünket, hogy ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor életünk bármely napját ünnepként élhetjük meg, és „hétköznapi csodák” történhetnek meg velünk. A Diótörő története azt a gazdag, gyermeki képzeletvilágot jelképezi, amely a fantázia gazdag színpalettájáról, szeretetből szőtt ecsettel képes újra színessé festeni a felnőttek világának hétköznapok által elkoptatott és elszürkült festővásznát.

A Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című nagybalettje 2024. december 17-én a Veszprémi Petőfi Színházban látható!

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című nagybalettje Csajkovszkij varázslatos zenei világát teszi láthatóvá a koreográfia által „megrajzolt” táncok, valamint azok táncművészeink által történő interpretálása révén. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

A Grúz Nemzeti Balett 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
A Georgiai Grúz Nemzeti Balett a Sukhishvili 2024. április 10-11-én Budapesten az Erkel Színházban lép fel. Jegyek itt!
Parasztbecsület / Bajazzók a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Pietro Mascagni / Ruggero Leoncavallo: PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK operabemutató 2026. június 25-én és 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten.
Vasovski Symphonic 2026-ban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
VASOVSKI SYMPHONIC koncert 2026. május 16.-án Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Miskolci Operagála 2026 - Jegyek itt!
Miskolci Operagála 2026-ban a Művészetek Házában. Jegyek lentebb!
Alice Csodaországban a Fülöp-szigeteki Balett előadása Magyarországon turnézik!
A Fülöp-szigeteki Balett Társulat Alice Csodaországban előadása Budapest, Veszprém, Szeged, Békéscsaba koncerttermeiben.
Catuilli Carmina - Carmina Burana a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
Carl Orff: CATULLI CARMINA / CARMINA BURANA 2026. június 17.-én Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyvásárlás lentebb!
Richard Clayderman koncert 2026-ban Budapesten a Papp László Sportarénában - Jegyek itt!
Richard Clayderman koncert 2026-ban Budapesten a Papp László Sportarénában. Jegyvárak és jegyvásárlás lentebb!
Opera premierek is lesznek a Miskolci Nemzeti Színházban a 2026/2027-es évadban!
Kihirdette új, 2026-2027-es évadát a Miskolci Nemzeti Színház, ahol összesen 14 produkciót láthat majd a színházkedvelő közönség az új szezonban.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x