A varázsfuvolát rendezi Malmőben Ascher Tamás

Kelt: 2013.06.30

A varázsfuvolát rendezi Malmőben Ascher Tamás Mozart operáját, A varázsfuvolát mutatja be szombaton a malmői operaház nemzetközi szereposztásban, magyar alkotógárdával: a rendező Ascher Tamás, a jelmezeket Szakács Györgyi, a díszletet Khell Zsolt, a fényeket Bányai Tamás tervezte. A premiert a neves karmester, Leif Segerstam vezényli.

"Az opera különös műfaj, bár már volt közönségtalálkozónk, sajtótájékoztatónk, amelyeken eljátszottunk egy-egy rövid részletet, az utolsó építőkockák csak ezekben a napokban kerülnek a helyükre. Egy prózai előadás szerves fejlődéssel valamilyen mértékben elkészül a főpróbák idejére. Az opera másként működik, az épülő falban még akadnak lyukak, ezt a világon mindenhol így tapasztaltam, itt kicsit erősebben" - mondta az MTI-nek Ascher Tamás, aki ezért az énekeseket, bár remekül dolgoznak, újra és újra visszahívja a próbaterembe, friss motivációkat keresve.

"Nyilván azért magasabbak az igényeim, mert A varázsfuvola valójában daljáték, amelyben sok a szöveg. Az előadás természetesen német nyelvű lesz. A prózát radikálisan meg szokták húzni, én nem teszem, nem azért mert prózai rendező vagyok, hanem mert a darab rendkívül komplikált, ha bizonyos szövegek nem hangzanak el, nehéz megérteni" - magyarázta.

Néhány évvel ezelőtt egy színművészeti egyetemi osztállyal vizsgaelőadásképp rendezte meg A varázsfuvolát Ascher Tamás, aki elárulta, akkor ismerte meg igazi mélységében a darabot. "A mű példázata akkor érvényesül, úgy lélekbe markoló, ha értjük a történetet, ha ismerjük a téteket, milyen kockázatok között megy előre a cselekmény." Az opera nemzetközi műfaj, a kettős szereposztásban az egyik Sarastro például a híres német basszus, Reinhard Hagen, az egyik Éj királynője magyar (Miklósa Erika), a másik norvég (Hege Gustava Tjonn) - fűzte hozzá. "A svédországi Malmőből a hídon 15 perc alatt Koppenhágába jutunk, és ide meg sereglenek a német operabarátok."

"Számomra az a fontos, hogy a mű mindkét rétege megjelenjen, de egyik se nyomja el a másikat. Mutatkozzon meg a fennköltebb: a megrázó éjszakai oldal, a halálközeliség, a félelem attól, hogy elvész a hősök személyisége, ha rosszul döntenek, és Papageno alakján át Mozart hülye kispolgár-énje, mohósága, a 200 éves bécsi kabaré hangvétele. Állandóan ellenpontozza egyik a másikat" - részletezte a rendező. Nem ízlése ellen való egy modernizált előadás, de most nem tudja másként látni A varázsfuvolát, mint hátborzongató mesét. Ám nem naturalisztikus módon: három nagy forgó elem jeleníti meg valamennyi helyszínt különleges fényviszonyok között. "Nem aktualizáltam, a lehető legtávolabbra vittem az előadást" - hangsúlyozta.

"Mindig jóban vagyok a karmesterekkel, nagyszerűen dolgoztunk például Vajda János operájában, a Karnyónéban Selmeczi Györggyel. Sajnálom, hogy csak az utolsó 10 napban van velünk Leif Segerstam. Nagyszerűen inspirálja a zenekart, csodálatos temperamentumú ember, akire a skandináv higgadtság nem jellemző. Okkal tartják korunk egyik kiemelkedő egyéniségének" - mondta Ascher Tamás.
Forrás:MTI

 

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x