A Szegedi Kortárs Balett Diótörő balettje Budapesten - Jegyek itt!

Kelt: 2020.10.13

A Szegedi Kortárs Balett Diótörő balettje Budapesten - Jegyek itt! A Diótörő a Szegedi Kortárs Balett varázslatos karácsonyi előadása 2020. december 13-án Budapesten a Corvin Művelődési Házban lesz látható. Jegyek itt!

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balettirodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

A Diótörő a Szegedi Kortárs Balett varázslatos karácsonyi előadása 2020. december 13-án Budapesten a Corvin Művelődési Házban lesz látható.  Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A történet:

Karácsony este Marika családja együtt készül az ünnepre. Sorra érkeznek a gyerekek vendégségbe, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek hóbortos keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. Frici, Marika bátyja állandó csínytevéseivel hívja magára a figyelmet. A barátok távozása után a kislány visszaszökik a karácsonyfához, hogy új játékával aludhasson. Drosselmeyer az álmok varázslatos világába repíti őt. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, az este izgalmai, a bábok, játékok életre kelnek. Minden óriásira nő, az ajándékos dobozokból egerek bújnak elő. Megindul a kalandok sorozata. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát, aki Tortavárba jutva sok-sok érdekességet lát. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

A diótörő 2020-ban ismét az Operettszínházban - Jegyek itt!
Az ifj. Harangozó Gyula rendezésében bemutatott Diótörő az Operettszínházban 2020. december 18-tól lesz látható. Jegyek itt!
A diótörő 2020-ban az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A Diótörő balett 2020 november hétköznap és hétvégén is látható lesz Budapesten az Erkel Színházban. A Diótörő téli előadásaira már elkezdték a jegyek értékesítését!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

Az elmúlt 5 napban nem volt új cikk,
így nincs legolvasottabb sem.

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x