1 hónapra leáll az Opera a koronavírus miatt!

Kelt: 2020.09.17

1 hónapra leáll az Opera a koronavírus miatt! Bizonyos kivételektől eltekintve minden előadás elmarad az 1 hónap alatt.

Az Opera közleménye:
Tisztelt Közönségünk!

Az elmúlt napok nagy sikerű bemutatói (Kaktuszok – balettest, Salome – opera, Ments meg, Uram! – opera) után sajnálattal arról kell tájékoztatnunk Nézőinket, hogy a COVID-19 betegség növekvő esetszámaira tekintettel a Magyar Állami Operaház 2020. szeptember 17-től előreláthatóan október 1-ig mindennemű zenei, rendelkező és balettpróbát felfüggeszt, ennek eredményeképpen pedig meghirdetett előadásaink döntő többsége október 17-ig elmarad.

A döntés azután vált szükségessé, hogy a lehetséges maximális egészségügyi óvintézkedések ellenére az elmúlt napokban intézményünk csoportos művészeti tárai közül az Opera Kórusban és a Magyar Nemzeti Balettben szórványos, az előadások motorjaként működő Opera Zenekarban viszont sorozatos megbetegedések tapasztalhatók, és a vírus immár az énekes szólistákat is elérte. Ez a helyzet amellett, hogy folyamatosan fenyegeti a tervezett előadások létrejöttét, egyre nagyobb veszélynek teszi ki közreműködő művészeink egészségét is. Cseppet sem mellesleg az a tény is figyelemre méltó, hogy a napról napra súlyosbodó helyzetet az Opera közönsége távolmaradással jelzi, márpedig üres házak előtt művészkollégáink további munkáltatása nemcsak a közpénzzel történő hatékonyság nélküli játékot, de valóban felesleges kockázatot is jelent. Sajnos, tudomásul kell vennünk, hogy egy árokban muzsikáló zenekar, egy operaszínpadon ténykedő kórus és egy balettegyüttes csak ideig-óráig védhető ilyen típusú járványtól: az elmúlt két hónapban így is 16 nagyszabású előadást, illetve lemez- és filmprojektet futtattunk mintegy 15 ezer néző előtt.

Az Opera törtölt előadásai alól kivételt képez a 2020. szeptember 19-re meghirdetett Bach-születésnap és a 2020. szeptember 22-re tervezett Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című operaest, amelyek csekély előadói apparátusa – zenekar helyett zongora, énekkari közreműködés nélkül – lehetővé teszi a produkciók megtartását és streamelését is. A beutazási korlátozások miatt ugyancsak meghiúsul a Szentpétervári Opera október elejére tervezet két vendégelőadása, a Faust és a Gyöngyhalászok is. Az esetleges újraindulásról a szeptember végi pandémiás helyzet értékelésének függvényében külön tájékoztatást adunk legkésőbb október elsején, a Zene Világnapján.

Az Opera a leállás idejére hétvégenként Maszkabál címmel ingyenes, zongorával kísért online áriaesteket sugároz közösségi oldalán át az Eiffel Műhelyházból, így kíván tenni azért, hogy nézői ne maradjanak operaélmény nélkül. A programsorozat indulásáról, előadóiról és további részletekről hamarosan bővebb felvilágosítással szolgálunk.

A leállás nem érinti intézményünk többi szervezeti egységét, így az Opera Értékesítési Centrumát sem, amely a jegy@opera.hu e-mail-címen is folyamatosan elérhető. Az elmaradó előadások jegyeinek becserélésével vagy visszaváltásával kapcsolatban hamarosan honlapunkon újabb közleményt teszünk közzé. Ugyancsak a leálláshoz fűzhető információ, hogy az Országos Mentőszolgálattal történő egyeztetés révén a következő nehéz időszakban az Opera művészei és munkatársai láthatják el a Közép-Magyarországi Régió hatósági tesztműveleteinek adminisztratív feladatait, segíthetik operátorként és adatrögzítőként az egészségügyi szakszemélyzet munkáját.

Tudtuk, hogy mivel egy opera- vagy balettpróba létszáma felér némely kisebb színház teli nézőterének kapacitásával, így a legnagyobb eséllyel a Magyar Állami Operaház néz majd szembe először előadásainak ellehetetlenülésével. Művészeinkkel együtt mégis szomorúan szembesülünk a helyzet papírforma szerinti alakulásával, munkatársaink és közönségünk biztonságának védelme elkerülhetetlenné teszi a fenti intézkedések azonnali meghozatalát. Nagyon várjuk ugyanakkor, hogy amint a helyzet lehetővé teszi, folytathassuk hivatásunk gyakorlását nézőink épülésére és örömére.

A további tájékoztatásig kérjük Tisztelt Közönségünk szíves megértését és türelmét. Bízunk benne, hogy mielőbb újra fogadhatjuk Önöket!

Opera Kommunikáció

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Színházban, moziban és cirkuszban is kötelező lesz a maszkviselés Budapesten!
Színházban, moziban és cirkuszban is kötelező lesz a maszkviselés Budapesten!
Kishattyúk tava 2026-ban az Operaházban - Jegyek itt!
Kishattyúk tava 2026-ban az Operaházban - Jegyek itt!
La Traviata a Győri Nemzeti Színházban - Jegyek itt!
La Traviata a Győri Nemzeti Színházban 2026-tól! jegyvásárlás lentebb!
Kolonits Klára est 2026-ban az Eiffel Műhelyházban - Jegyek itt!
Kolonits Klára est 2026-ban az Eiffel Műhelyházban - Jegyek itt!
Két bemutatót tervez az idei évadra a Győri Balett
Két bemutatóval, két felújított darabbal és tizenöt maradó produkcióval készül az idei évadra a Győri Balett - hangzott el az évadot bemutató sajtótájékoztatón szerdán Győrben.
Pillangókisasszony a Pécsi Nemzeti Színházban - Jegyek itt!
A Pillangókisasszony a Pécsi Nemzeti Színházban 2026 őszétől látható Ferenczy Orsolya, Álvaro Zambrano, Hanna Kim-Koo, Boncsér Gergely, Bognár Szabolcs, Geiger Lajos, Bita boglárka, Győrfi István, Káldi Kiss András, Vermes Tímea főszereplésével. Jegyek lentebb!
A TV-ben lesz látható az Operaház Stuart Maria előadása!
A TV-ben lesz látható az Operaház Stuart Maria előadása!
Anyagi bizonytalanságban kezdi évadát a Szegedi Kortárs Balett
Bizonytalannak nevezte a Szegedi Kortárs Balett finanszírozási helyzetét Echéry-Pataki András igazgató a társulat csütörtöki sajtótájékoztatóval egybekötött évadnyitó társulati ülésén.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x