Robot karmester vezényel Andrea Bocellinek!

Kelt: 2017.08.18

Robot karmester vezényel Andrea Bocellinek! Egy humanoid robot debütál karmesterként egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével

Egy humanoid robot debütál karmesterként szeptemberben egy toszkánai zenekar élén, amely Andrea Bocelli sztártenor közreműködésével Verdi műveit játssza majd. A svájci fejlesztésű YuMi nevű robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek - mondta el Andrea Colombini, a pisai Verdi Színház igazgatója, ahol a koncertet megrendezik.

YuMi, a svájci ABB vállalat robotja szeptember 12-én vezényli majd a Luccai Filharmonikusokat. A koncertet a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógálájaként tartják meg. Az esemény egyik védnöke az ARPA alapítvány, amelynek tiszteletbeli elnöke Andrea Bocelli - ismertette a The Daily Telegraph online kiadása.

A világhírű tenor Verdi Rigolettójából a La donna mobile című áriát énekli majd YuMi vezényletével. Maria Luigia Borsis pedig Puccini Gianni Schicchi című operájából az O mio babbino caro című áriát adja elő a robotkarmester közreműködésével. A debütáló karmesterrobot egy Mascagni-darabot is vezényel az estén.

Remélhetőleg Andrea Bocelli budapesti koncertjén is hallhatjuk majd a legendás dalt. Andrea Bocelli koncertjére már csak pár tíz jegy maradt. Jegyvásárláshoz kattintson ide!

A robotkarmester fellépését Colombini "hihetetlen előrelépésként" értékelte a humanoid robotok mozdulatainak fejlődésében. "YuMiból igazi segítőtárs lehet" - fűzte hozzá.

Korábban egyszer fordult elő, hogy a Sony humanoid robotja, ASIMI 2008-ban egy zenekart vezényelt, de akkor a robot szinte kizárólag csak a jobb karját használta a dirigáláshoz.

Colombini megjegyezte, hogy a technológia fejlődése rendkívüli lehetőségeket kínál a robotok gesztusainak és kifejezésmódjának finomodásában, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olyan robotok, mint YuMi azért nem szorítják majd le az igazi karmestereket a pódiumokról.

"A robot használni tudja a karjait, ám a lélek, a szellem örökké az emberé marad" - mondta Colombini.

 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Rigoletto 2018-ban Szegeden a Dóm téren! Jegyek itt!
Rigoletto 2018. június 29-én és 30-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
A Diótörő az Arénában 2017-ben! Jegyek itt!
2017. december 18-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lesz látható a Diótörő a Győri Balett táncosaival, amit a moszkvai Bolsoj Balett táncosaival egészítenek ki.
Nyári Károly karácsonyi koncert 2017-ben Budapesten - Jegyek itt!
Nyári Károly karácsonyi koncert 2017. december 27-én a Budapest Kongresszusi Központban. Jegyek már kaphatóak4
Edvin Marton karácsonyi koncert 2017-ben a Budapesti Kongresszusi Központban - Jegyek itt!
Karácsonykor töltse meg szívét zenével! Edvin Marton - Ave Maria- Symphonic Live koncert 2017. december 23-án a Budapesti Kongresszusi Központban. Jegyek már kaphatóak!
EXTRA JEGYEKET nyitottak meg André Rieu 2025-es TELTHÁZAS koncertjére - Jegyek itt!
André Rieu koncert 2025. november 28-án és 29-én is a MVM Domeban Budapesten. A jegyeket 2024 októberében kezdik értékesíteni.
Kolonits Klára címszereplésével mutatják be a Stuart Máriát az Operaházban
Kolonits Klára címszereplésével mutatják be Donizetti Stuart Mária című operáját május 10-én a Magyar Állami Operaházban.
Mozart és a Múzsák gálakoncert 2025-ben Miklósa Erikával a Csajághy Laura Színpadon - Jegyek itt!
Mozart és a Múzsák gálakoncert 2025. június 27-én Kápolnásnyéken a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Fischer Iván vezénylésével érkezik a Don Giovanni a MÜPA-ba - Jegyek itt!
Fischer Iván vezénylésével érkezik a Don Giovanni a MÜPA-ba - Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x