Drakula utolsó tánca 2016-ban a Szegedi Szabadtéri - Jegyek a Nemzeti Táncegyüttes bemutatójára!

Kelt: 2016.07.05

Drakula utolsó tánca 2016-ban a Szegedi Szabadtéri - Jegyek a Nemzeti Táncegyüttes bemutatójára! A Drakula utolsó tánca 2016. július 8-án és 9-én lesz látható a Szegeden a Szegedi Szabadtéri Játékok új bemutatójaként.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes új bemutatója Drakula utolsó tánca című néptánc-produkció lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik új bemutatója lesz.

Drakula történetét már számtalan formában feldolgozták. Született már belőle több film, musical és egyéb feldolgozás is. Drakula misztikuma és a vámpír lét az elmúlt években ismét nagyon populáris. A néptáncegyüttes mögött olyan sikerek állnak már mint A Tenkes kapitánya, a Dózsa vagy a Csárdás, és a múlt évben a Margitszigeten bemutatott Benyovszky táncjátékok. 

A táncművészet történetében először választotta egy magyar néptánc együttes témájául Drakula, az erdélyi gróf vámpírmeséjét. Az új bemutatóban az erdélyi vámpírgróf történetének feldolgozásában nagy hangsúlyt kap majd az erdélyi népzene csodálatos és sokszínű dallamvilága valamint az Erdélyben élő népek táncainak utánozhatatlan és egyedülálló virtuozitása. A sztori szerint a vérbő, fiatal gróf kiéhezett öreg vámpírrá válik, ha fogytán az energiája. Fiatal nők vére kell ahhoz, hogy újra megifjodjék és mágnesként vonzza magához a megbűvölt asszonyokat. Drakula gróf hihetetlen meséjét az erdélyi népzene csodálatos és sokszínű dallamvilága, az Erdélyben élő népek táncainak utánozhatatlan és egyedülálló virtuozitása varázsolja a mai ember számára is lenyűgöző zenei- és táncélménnyé.

A Drakula utolsó tánca  2016. július 8-án és 9-én lesz látható a Szegeden.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A szegedi repertoáron látható lesz még A bolygó hollandi, az Én és a kisöcsém, a Mamma Mia! ABBA musical, A nyomorultak musical, az új musical bemutató az Ének az esőben és visszatér a Tévedések vígjátéka is.

 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Szegedi Szabadtéri Játékok 2016 - Jegyek és műsor itt!
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2016-ban is megnyitja kapuit a nézők előtt. Még éppen csak végetért a 2015-ös évad, de máris szivárognak az információk a 2016-os repertoárról
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!
VIVALDIANNO Shining Venice a Margitszigeten - Jegyek itt!
A VIVALDIANNO Shining Venice show 2024. augusztus 3-án Budapesten Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
RÁADÁS koncert Kobayashi Ken-Ichiroval az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A Jubileumi ráadás koncert Kobayashi Ken-Ichiroval május 25-én 19:00 órakor az Erkel Színházban kerül megrendezésre.
Queen Symphonic koncert Egerben a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral - Jegyek itt!
Queen Symphonic koncert 2024. július 27-én Egerben a Márai Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x