Spectral Evidence és La Stravaganza 2016.ban a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2015.12.18

Spectral Evidence és La Stravaganza 2016.ban a MÜPA-ban - Jegyek itt! Készült a New York City Ballet számára 1997-ben, illetve 2013-ban. Újra színpadra állította a Ballet Preljocaj 2015-ben. 2016. március 2-3-án Budapesten a MÜPA-ban lesz látható a Spectral Evidence és La Stravaganza.

Készült a New York City Ballet számára 1997-ben, illetve 2013-ban. Újra színpadra állította a Ballet Preljocaj 2015-ben. 2016. március 2-3-án Budapesten a MÜPA-ban lesz látható a Spectral Evidence és La Stravaganza.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Spectral Evidence (2013)

Angelin Preljocaj egy barátjától kapott CD-n hallotta először John Cage egy vokális kompozícióját. „Mindig úgy gondoltam, jól ismerem Cage műveit - meséli a koreográfus, aki már több balettet készített a kísérletező komponista zenéjére. - Ez a darab azonban meglepett. Semmi sem volt benne a Cage-re jellemző és általam ismert hangulatból vagy stílusból.” A kompozíció egy része, amelyben semmi más nincs, csak a lélegzés hangja, megmozgatta Preljocaj képzeletét. „A mozgásban is meg akartam találni azt, amit a lélegzésben hallunk.” A balett alapját az 1692-es salemi boszorkányper adta, amely számos ártatlan nő halálát okozta. „Amikor Cage zenéjét hallgattam, képzeletem addig a pillanatig ment vissza az időben” - mondta el a koreográfus.

La Stravaganza (1997)

„Mivel magam is bevándorlók gyermeke vagyok, New York mindig mitikus volt számomra. A bevándorlás szimbóluma, azoké, akik mindent újra akarnak kezdeni. Az »újvilág» élménye jelentősen befolyásolt a darab készítésekor. Az egyik oldalon ott van valaki, aki Keletről érkezett, az ősei kultúrájával, a másik oldalon pedig ott van Amerika, a Broadway és Balanchine. Olyan, a múltból merített történetet akartam bemutatni, amely bumerángként tér vissza újra és újra. A sírjukból kikelőkét. A darab elején hallani, ahogy egy fiatal lány azt mondja: emlékszem. A múltból hirtelen jövő lesz. Mintha az idő egyfajta hurok lenne, a végtelenség. A zenét is ennek alapján választottam. Vivaldi mesteri és nagyszerűen kidolgozott zenéje organikus hangokkal áll szemben. (Angelin Preljocaj)

Rendező: Nemzeti Táncszínház 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Dubrovay László: Faust, az elkárhozott balett 2016-ban a MÜPA-ban - Jegyek itt!
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül 2016. április 21-én a MÜPA-ban lesz látható újra Dubrovay László Faust balettje.
Rómeó és Júlia balett a Margitszigeti Szabadtérin - Jegyek a Monte Carlo Balett előadására itt!
Monte Carlo Balett: Rómeó és Júlia előadása a Margitszigeti Szabadtérin 2016. Augusztus 5-én.
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!
VIVALDIANNO Shining Venice a Margitszigeten - Jegyek itt!
A VIVALDIANNO Shining Venice show 2024. augusztus 3-án Budapesten Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Queen Symphonic koncert Egerben a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral - Jegyek itt!
Queen Symphonic koncert 2024. július 27-én Egerben a Márai Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!
RÁADÁS koncert Kobayashi Ken-Ichiroval az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A Jubileumi ráadás koncert Kobayashi Ken-Ichiroval május 25-én 19:00 órakor az Erkel Színházban kerül megrendezésre.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x