Győri Nemzeti Színház, Győri Balett: bemutatók a jövő évadban

Kelt: 2013.04.30

Győri Nemzeti Színház, Győri Balett: bemutatók a jövő évadban A Győri Nemzeti Színház a Sakk című musicalt és Móricz Zsigmond Úri muriját viszi színre a következő évadban, a Győri Balett a Szentivánéji álom című táncjátékot mutatja be Vámos György koreográfiájában.

A 2013-14-es évad gazdag repertoárját neves vendégművészek teszik színessé. Az egykori világhírű ABBA együttes két tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus zenei kompozíciója, a Sakk egyik főszerepében Gesztesi Károllyal találkozhat a közönség - mondta Forgács Péter, a színház igazgatója a következő szezon programját ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón.
Gesztesi Károly kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy évadban mindössze egy színházi fellépést vállal, és a következő szezonra a győri meghívást választotta.

A Győri Nemzeti Színház első bemutatója szeptember végén Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámája lesz. Az Úri muri színrevitelével Móricz Zsigmond halálának 70. évfordulójára emlékezik a társulat, a vígjátékok kedvelői László Miklós Illatszertár című vígjátékát tekinthetik meg, az operabarátoknak Verdi Rigolettójával, az operett szerelmeseinek a Mágnás Miskával igyekszik kedvében járni a teátrum.

Martin McDonagh kortárs ír szerző A kripli című színművét és a budapesti Madách Színház közelmúltbeli musicalpályázatának díjnyertes darabját, Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila Csoportterápiáját – amelynek műfaja "mjuzikelkámedi" - a Kisfaludy teremben mutatják be.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója szólt arról, hogy az együttes a Shakespeare Szentivánéji álomából komponált táncjátékot mutatja be. A dramatikus balett Vámos György nemzetközi hírű koreográfus műve, amelyet Mendelssohn és Bartholdy zenéje kísér.

Újdonság lesz az ősszel induló szezonban, hogy az előadások után a darabok témájához, hangulatához illő vacsoraestre invitálja a közönséget az ETO Park Hotel, amely gondoskodik a premierek nézőinek szállításáról is.

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x