Budapesten a Szegedi Kortárs Balett Diótörő előadása - Jegyek itt!

Kelt: 2013.11.15

Budapesten a Szegedi Kortárs Balett Diótörő előadása - Jegyek itt! A Művészetek Palotájában látható a Szegedi Kortárs Balett Diótörő előadása 2013 december 21. és 29. között.

A Művészetek Palotájában látható a Szegedi Kortárs Balett Diótörő előadása 2013 december 21. és 29. között. 

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T.A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balettirodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Online jegyvásárláshoz kattintson ide!

Marika: Palman Kitti
Diótörő: Czár Gergely
Drosselmeyer nagybácsi: Juronics Tamás
Frici Marika testvére: Májer Gábor 
Anya és Egérkirálynő: Zsadon Flóra
Apa és Tortavár ura: Tarnavölgyi Zoltán
Dada és Cukorszilva Tündér: Markovics Ágnes
Barbie és Rózsahercegnő: Hajszán Kitti
Baltazár a bátor: Kiss Róbert
Egérkirály: Csetényi Vence
l
Rózsaherceg: Horváth M. Gergő

Gyerekek, egerek, hópihék, édességek: Szarvas Krisztina, Tóth Andrea, Fehér Laura, Hortobágyi Brigitta, Májer Gábor, Horváth M. Gergő, Csetényi Vencel

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Stadler Ferenc
Fejdíszek, maszkok: "Zazzy Design"  
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia

Koreográfus: Juronics Tamás 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Diótörő másképp - A Budapest Jazz Orchesrta előadása - Jegyek itt!
A diótörő - Csajkovszkij szvitje szimfonikus zenekarra és bigbandre, Duke Ellington és Billy Strayhorn átiratában.
Diótörő jégbalett a Jégpalotában! Jegyek itt!
Diótörő Budapesten a Jégpalotában jégbalettként kel életre! Jegyek itt!
Kiev City Balett - Diótörő 2013 országos turné - Jegyek és helyszínek itt!
Kecskemét, Budapest, Zalaegerszeg, Eger, Salgótarján, Vác, Keszthely, Kaposvár, Cegléd és Tatabánya színpadain lesz látható a Kievi City Balett 2013-as turnéja keretein belül a Diótörő balett. Jegyek és infók itt!
José Carreras Exkluzív Karácsonyi Koncert Budapesten 2013-ban! Jegyek itt!
José Carreras Exkluzív Karácsonyi Koncert 2013. december12-én a Budapest SYMA Csarnok színpadán. A jegyvásárlás már elindult. Vegye meg jegyét már most!
Mága Zoltán Újévi Koncert 2014 - Jegyek itt!
2014-ben ismét nagyszabású Újévi koncertre készül Mága Zoltán Budapesten a Papp László Sportarénában. Mága Zoltán elmondta, már 2013 január végén elkezdi szervezni a 2014-es újévi koncertjét, hogy a Las Vegas-i show-műsorokban látható ...
Rost Andrea dalestje a Zeneakadémián! Jegyek itt!
2014. január 12-én kerül megrendezésre a Zeneakadémián Rost Andrea dalestje Oláh Kálmán közreműködésével. Jegyek és infók lentebb!
André Rieu koncert 2014-ben Budapesten! Jegyek itt!
André Rieu 2014-ban Budapesten ad kocnertet. André Rieu és a Johann Strauss zenekar 2014. május 31-én a Papp László Sportarénában ad koncertet.
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x