Az Orgonák Éjszakája INGYENES koncertekkel is vár!

Kelt: 2019.07.18

Az Orgonák Éjszakája INGYENES koncertekkel is vár! Budapest, Veszprém, Szombathely, Tihany, Székesfehérvár, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Miskolc, Győr, Eger, Békéscsaba és még számtalan város része a rendezvénysorozatnak.

Pár napja Varnus Xavér országos turnéjáról majd  Rákász Gergely országos turnéjáról és a Best of Cinemusic koncertről írtunk. Most pedig egy újabb izgalmas programot ajánlunk.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2019 július 20-án a Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal megrendezi az – Orgonapont koncertsorozathoz szervesen kapcsolódó – Orgonák éjszakája elnevezésű országos zenei eseményét. 

A esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére, valamint az, hogy értékes ismereteket közvetítsen a hangszer történelmével, működésével, építésével és jövőjével kapcsolatosan. Az idén először megrendezésre kerülő orgonás ünnepen a központilag szervezett nagy koncertek mellett lehetőséget biztosítunk saját szervezésű, orgonához kapcsolódó események társulására is. A hét kategóriában regisztrálható események szervező-közösségei között a Filharmónia Magyarország nyilvánosan több értékes nyereményt sorsol ki.

Csatlakozz ha szereted az INGYENES programokat!

A fővárosban Pálúr János orgonaművész és Pálhegyi Máté ad koncertet 23 órakor a Mátyás-templomban. Szombathelyen a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál részeként Fény az éjszakában című koncerten Szamosi Szabolcs orgonaművész mellett Horváth István és Vizin Viktória lép színpadra.

Szegeden a Kodály Filharmónia Debrecen kamarazenekara Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és Csősz János trombitaművész, Pécsett pedig Kovács Szilárd, Kuti Ágnes és Benke József csatlakozott az Orgonák éjszakájához.

A további programokról azt írták: Budapesten a 4-es metró vonalán zenegépet is megtekerhetnek az érdeklődők és minikoncerteket is tartanak a Váci utcában, a Fővám téren és a budai Várban. Az utóbbi helyszínre látogatók betekintést nyerhetnek az orgonakészítés rejtelmeibe is.

Ezen kívül a siklósi várban, a harkányi fürdőben, a pécsi Széchenyi téren, a szigetvári vár dzsámijában és a magyarhertelendi termálfürdőben is tartanak programokat. "Siófokon vízre száll a hangszerek királynője és orgonaművészek által egy hajón ringatózva csendülnek fel a dallamok" - áll a tájékoztatásban.

A kommüniké arra is felhívta a figyelmet, hogy az Orgonák éjszakáján több rekordkísérletet is terveznek: az eseményre komponált dallamokat az országban a lehető legtöbb orgonán egyszerre fogják megszólaltatni. Továbbá az egy nap legtöbbször eljátszott kortárs orgonamű rekordját megkísérli megdönteni a programsorozat, ugyanis Kovács Szilárd Intrada című műve több mint 50 helyszínen fog felcsendülni. Az egy művész által, egy nap legtöbbet eljátszott, egy kortárs orgonamű rekord közreműködője Mészáros Zsolt Máté, aki Kovács Szilárd darabját harmincszor harminc különböző helyszínen fogja eljátszani július 20-án - írták.

Az írásos összegzés szerint a rendezvény az augusztusi OrgonaPont koncertsorozat nyitánya, amely során a Filharmónia Magyarország az ország egész területén, 25 városba szervez különleges orgona-hangversenyeket, izgalmas hangszerpárosításokkal augusztus 31-éig.

További részletekről az www.orgonapont.hu/orgonak-ejszakaja oldalon lehet tájékozódni.

Budapest, Veszprém, Szombathely, Tihany, Székesfehérvár, Szeged, Pécs, Nyíregyháza, Miskolc, Győr, Eger, Békéscsaba és még számtalan város része a rendezvénysorozatnak.

Cikk ajánló:
Andrea Bocelli dupla koncertet ad Budapesten! Részletek itt!

További érdekes programok is találhatóak a cikk alatt a kapcsolódó hírekben. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Így énekli a Csárdáskirálynőt Placido Domingo - VIDEÓ ITT!
Placido Domingo Kálmán Imre legkedveltebb operettjéből a Csárdáskirálynőből énekelt Pasztircsák Polinával.
Nyerj jegyet a szegedi Aida előadásra!
Az Aida opera László Boldizsár főszereplésével tér visza 80 év után a Szegedi Szabadtéri Játékokra Kesselyák Gergely rendezésében, Pál Tamás vezényletében, Zeke Edit díszleteiben és Velich Rita jelmezeiben.
NYERJ 2 JEGYET! Parasztbecsület - Bajazzók a Margitszigeten Marcelo Álvarez főszereplésével!
A Parasztbecsület / Bajazzók 2019. augusztus 1-én és 4-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható Marcelo Álvarez, Badral Chuluunbaatar, Pasztircsák Polina, Komlósi Ildikó főszereplésével. Jegyek itt!
A diótörő balett a Budapesti Operettszínházban - Jegyek itt!
A diótörő balett 2019 decemberétől a Budapesti Operettszínházban! Jegyek itt!
István, a király 2020-ban az Erkel Színházban - Jegyek és szereplők itt!
A Szörényi - Bródy páros István, a király rockoperája 2020-tól az Erkel Színházban látható. Jegyek itt!
Margitszigeti Zenélő Szökőkút 2019 dallista! Új dalok is kerültek a listába!
2019 nyarán is vár a zenélő kút a Margitszigeten. A látványos fényshow mellett új dalok is várnak az érdeklődőkre az év minden napján.
Operagála koncert 2020-ban a Margitszigeten - Jegyek és fellépők itt!
A Margitszigeti Operagála 2020. július 3-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.Jegyek már kaphatóak!
János vitéz az Operettszínházban - NYERJ jegyet!
Dolhai Attila, Sándor Péter, György Rózsa Sándor, Oszvald Marika, Lehoczky Zsuzsa és számos jól ismert művész főszereplésével érkezik a János vitéz a Budapesti Operettszínházba!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x