A nagy Gatsby balett 2018-ban Budapesten - Jegyek a The Great Gatsby margitszigeti előadására itt!

Kelt: 2017.12.26

A nagy Gatsby balett 2018-ban Budapesten - Jegyek a The Great Gatsby margitszigeti előadására itt! A The Geat Gatsby ballet 2018. július 6-7.-én Budapesten lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A nagy Gatsby balettre jegyek már kaphatóak!

A jazz korszakban játszódó A Nagy Gatsby  egy izgalmakkal és váratlan fordulatokkal teli történet egy szegény fiúról akinek az amerikai álom összejön, s persze mindent a szerelme meghódítása érdekében tesz. Gatsby nem mást néz ki magának amint a gazdag sorból származó Daisy kisasszonyt, akit végül meg is kap és akiért mindent feláldoz, pedig a nő sosem szerette őt igazán. Végül vesztét is ez a nő okozza, s a happy end helyett tragédiával zárul a történet.

Az F. Scott Fitzgerald által írt könyvből több mint 5 film készült, de legismertebb verziója a Leonardo Di Caprio főszereplésével bemutatott 2013-as verzió volt. A történet a film alkotók mellett a színház világát is megihlette, s így született meg a Nagy Gatsby balett verziója is.

A The Geat Gatsby ballet 2018. július 6-7.-én Budapesten lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Jegyvásárláshoz kattintson ide!

Az előadás egy igazán nemzetközi produkció, hiszen a Kijevi Nemzeti Balettől az amerikai Complexions Contemporary Ballet táncosain át számos művész színpadra lép a Dwight Rhoden által rendezett előadásban.

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Cirkuszhercegnő operett 2018-ban a Margitszigeten - Jegyek itt!
Kálmán Imre nagysikerű operettje a Cirkuszhercegnő 2018 július 20 és 22-én Budapesten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható.
Erwin Schrott koncert 2018-ban Budapesten - Jegyek a margitszigeti gálakoncertre itt!
A legvonzóbb férfisztárnak is kikiáltott operaénekes most ismét Budapestre érkezik. Erwin Scrott gálakoncertje 2018. július 15-én lesz látható a Maagitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek itt!
Matteo Bocelli koncert az Örvényesvölgy Fesztiválon - NYERJ JEGYET!
Matteó Bocelli 2024. június 29-én az Örvényesvölgy Fesztiválon ad koncertet. Nyerj jegyet!
Varnus Xavér orgonakoncert 2024-ben a Kecskeméti Kodály Iskolában - Jegyek itt!
Varnus Xavér orgonakoncertje 2024. október 6-án a Kecskeméti Kodály Iskolában kerül megrendezésre. 2024-es őszi turnéja során Varnus Xaver egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal ...
West Side Story filmkoncert 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
Hangok szárnyán a Föld körül - West Side Story filmkoncert 2024. április 5-én Budapesten a Hegyvidéki Kultúr Szalonban. Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval a MÜPA-ban - Jegyek itt!
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval 2024. május 23-án Budapesten a MÜPA-ban adnak koncertet.
Lords of the Sound - Koncertturné Hans Zimmer zenéjével - Jegyek és helyszínek itt!
Lords of the Soind címmel érkezik egy filmzenei koncert Hans Zimmer zenéivel 2024 júniusában a Budapesti Kongresszusi Közpint, a debreceni Kölcseyy Központ és a miskolci Generali Aréna színpadára. Jegyek lentebb!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x