A mosoly országa a MÜPA-ban 2019-ben sztárszereposztásban - Jegyek és szereplők itt!

Kelt: 2018.12.28

A mosoly országa a MÜPA-ban 2019-ben sztárszereposztásban - Jegyek és szereplők itt! Ernyey Béla, Náray Erika és Kardffy Aisha is szerepet kapott A mosoly országa 2019-es előadásban. Az előadás a a Shanghai Opera House és a Müpa közös produkciója.

Kelet kultusza már a bécsi klasszika idején meghódította a zenét, majd az orientális egzotikum iránti érdeklődés folytatódott a romantikában és a 20. században. Nem véletlen, hogy Lehár Ferencet is elérte ez a szellemi divathullám, hiszen Dvořák egykori tanítványa titokban Puccinit, a Pillangókisasszony és a Turandot szerzőjét tartotta igazi mesterének.

A mosoly országa kései mű: 1929-ben mutatták be; a darab nem más, mint egy korábbi Lehár-mű, A sárga kabát (1923) új változata. A zeneszerző pályafutásának egyik meghatározó sikere ez az átdolgozás, évtizedekkel A víg özvegy (1905) és a Luxemburg grófja (1909) után. Ki ne ismerné az operett ellenállhatatlan slágerét, a Vágyom egy nő után című dalt, amelyet a legnagyobb operaénekesek is előszeretettel adtak és adnak elő, Mario Lanzától Plácido Domingóig? 

A történet természetesen szerelemről szól, s izgalmas mozzanata az európai nő és a kínai férfi, Lisa Lichtenfels grófkisasszony és a kínai nagykövet, Szu-Csong herceg kapcsolata, amely sajnos nem bizonyul életképesnek: a nagylelkű keleti arisztokrata végül maga segíti hozzá az általa reménytelenül imádott Lisát, hogy megszökjön tőle választottjával, Hatfaludy Ferenccel. 

A Müpa előadásának különlegessége a nemzetközi művészgárda: Szu-Csong herceget kínai tenor, Yijie Shi énekli, Lisa életre keltője pedig a Müpa közönsége által jól ismert örmény szoprán, Karine Babajanyan. Xu Zhong személyében a produkció karmestere is Kínából érkezett, míg a rendező a magyar Káel Csaba.

A mosoly országa 2019. február 1-én és 2-án lesz látható a MÜPA-ban német nyelven, magyar felirattal Káel Csaba rendezésében.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Szereposztás:

Vezényel: Xu ZhongSzu Csong herceg: Yijie Shi
Lisa Lichtenfels: Karine Babajanyan
Ferdinand Lichtenfels gróf, Liza apja: Ernyey Béla
Hardegg bárónő: Náray Erika
Vali, a lánya: Kardffy Aisha 
Gustav von Pottenstein-Hatfaludy: Franz Gürtelschmied
Mi, Szu-Csong húga: Yitian Luan
Csang bácsi: Xiao Rui
Főeunuch:Franz Tscherne


Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

A hattyúk tava 2019-ben Budapesten a BOK Csarnokban - Jegyek az Orosz Nemzeti Balett előadására itt!
A hattyúk tava balett 2019. március 23-án lesz látható Budapesten a BOK csarnokban az Orosz Nemzeti Balett előadásában. Jegyek itt!
Lord of the Dance 2019 - Magyarországi turné - Jegyek és helyszínek itt!
A Lord of the Dance 2019-ben újra a Dangerous Game című showal tér vissza. Budapest, Szeged, Tokaj és Szombathely is a turné része.
Varnus Xavér koncert a Kőbányai Szent László Templomban - Jegyek a 2019-es budapesti koncertre itt!
55. születésnapja alkalmából ismét Magyarországon koncertezik Varnus Xaver 2019. május 5-én Budapesten a Kőbányai Szent László Templomban.
Vittorio Grigolo operagála 2019-ben a Margitszigeten - Jegyek itt!
Idén a Margitszigeti Operagála sorozat következő részeként kerül megrendezésre a Vittorio Grigolo gálakoncert 2019. július 20.-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Giselle balett 2019-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Giselle balett 2019. június 20-21-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz látható. Jegyek itt!
Matteo Bocelli koncert az Örvényesvölgy Fesztiválon - NYERJ JEGYET!
Matteó Bocelli 2024. június 29-én az Örvényesvölgy Fesztiválon ad koncertet. Nyerj jegyet!
Varnus Xavér orgonakoncert 2024-ben a Kecskeméti Kodály Iskolában - Jegyek itt!
Varnus Xavér orgonakoncertje 2024. október 6-án a Kecskeméti Kodály Iskolában kerül megrendezésre. 2024-es őszi turnéja során Varnus Xaver egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal ...
West Side Story filmkoncert 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
Hangok szárnyán a Föld körül - West Side Story filmkoncert 2024. április 5-én Budapesten a Hegyvidéki Kultúr Szalonban. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x