Ez lesz a legszegedibb előadás a Szegedi Szabadtéri Játékokon!

Kelt: 2018.12.23

Ez lesz a legszegedibb előadás a Szegedi Szabadtéri Játékokon! A Szegedi Szabadtéri újévada a legszegedibb produkcióval indul 2019. június 21-én és 22-én.

A Hullámzó világ lesz a Szegedi Szabadtéri Játékok talán legszegedibb produkciója eddig, hiszen a kétrészes táncjáték amellett, hogy megidézi az Alföld legendás alakját Rózsa Sándort, s vele együtt visszahozza a betyárok világát, emléket állít Szeged történetének legjelentősebb katasztrófájának a 140 évvel ezelőtt történt szegedi árvíznek. A törökök után a legnagyobb csapás ez az esemény volt Szeged számára. A szegedi házak jelentős része odaveszett az árban, sőt halálos áldozatot is követelt az árvíz. A feljegyzések szerint az elvonulta után is három hónap kellett, mire Szeged újra száraz lett. A megmaradt házak közül is alig néhány élte túl a hónapokon át tartó ázást. Az egész város életét felkavaró esemény történéseit még eddig soha nem dolgozták fel táncjáték formájában.

A Hullámzó világ című kétrészes táncjáték tisztelgés Szeged városa előtt: a Szöged népe című első rész a 140 éve történt nagy szegedi árvíz eseményeinek állít emléket, a Betyárvilág pedig felidézi Rózsa Sándor korát.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Hullámzó világ című előadása 2019. június 21-22-én lesz látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Játékunk nyertesei: Mészárosné Szollár Klára és Kreisz Ica

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Turandot 2019-ben José Curaval a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!
A Turandot 2019. június 7-én és 9-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten José Cura, Rálik Szilvia és Cristina Pasaroiu főszereplésével. Jegyek itt!
Bohémélet 2019-ben Fertőrákoson a Kassai Állami Opera előadásában - Jegyek itt!
A Bohémélet a Kassai Állami Opera előadásában 2019. július 5-én a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz látható. Jegyek itt!
The Piano Guys koncert 2019-ben Budapesten az Arénában- Jegyvásárlás itt!
A The Piano Guys koncertezik 2019. június 3-án a Papp László Budapest Sportaréna színpadán! Újra Budapesten! Jegyek már kaphatóak!
EXTRA JEGYEKET nyitottak meg André Rieu 2025-es TELTHÁZAS koncertjére - Jegyek itt!
André Rieu koncert 2025. november 28-án és 29-én is a MVM Domeban Budapesten. A jegyeket 2024 októberében kezdik értékesíteni.
Kastély-szerenád koncert az Edelényi Kastély udvarában - Jegyek itt!
Kastély-szerenád koncert 2025. június 12-én az Edelényi kastély udvarában. Jegyek itt!
Kolonits Klára címszereplésével mutatják be a Stuart Máriát az Operaházban
Kolonits Klára címszereplésével mutatják be Donizetti Stuart Mária című operáját május 10-én a Magyar Állami Operaházban.
Mozart és a Múzsák gálakoncert 2025-ben Miklósa Erikával a Csajághy Laura Színpadon - Jegyek itt!
Mozart és a Múzsák gálakoncert 2025. június 27-én Kápolnásnyéken a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Fischer Iván vezénylésével érkezik a Don Giovanni a MÜPA-ba - Jegyek itt!
Fischer Iván vezénylésével érkezik a Don Giovanni a MÜPA-ba - Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x