Il Volo koncert 2018-ban a Papp László Budapest Sportarénában - Jegyek itt!

Kelt: 2018.10.07

Il Volo koncert 2018-ban a Papp László Budapest Sportarénában - Jegyek itt! Az Il Volo tagjai 2018-ban ismét turnéra indulnak, melynek az első és egyben egyik kiemelt állomása Budapest lesz, ahol pályafutásuk legsikeresebb darabjait adják elő. A klasszikus és pop-zene határait feszegető, világszerte népszerű három fiatal olasz énekes alkotta trió koncertjét végre a hazai közönség is élőben élvezheti: az együttes 2018. december 10-én a Papp László Sportarénában lép fel. 2018-as európai turnéjának keretében Budapesten koncertezik az Il Volo. Jegyek itt!

Az Il Volo tagjai fiatal koruk ellenére már most roppant sikeres karrierrel büszkélkedhetnek. Youtube videóik több százmilliós megtekintést értek el, népszerűségük popsztárokét közelíti. Eddig négy stúdióalbumot jelentettek meg, és számtalan fellépésen, turnén vettek részt, de énekeltek az olasz Szenátusban az egykori olasz köztársasági elnök, valamint az oslói 2012-es Nobel-békedíj koncerten a norvég király jelenlétében is. 2014-ben elnyerték a Latin Billboard Zenei Díjátadón “Az év legjobb csapata” díjat a latin pop albumok kategóriában, emellett megkapták az 'El Pulso Social' díjat is. 2015-ben részt vettek a Sanremói Dalfesztiválon, amelyet nagy fölénnyel megnyertek. Pályafutásuk során együtt énekeltek többek között Barbara Streisanddal, Eros Ramazottival, Anastaciaval valamint Plácidó Domingóval is. Utóbbival 2016-ban közös lemezt is megjelentettek Notte Magica - A Tribute to the Three Tenors címmel, melyen a három tenor, Domingo, Pavarotti és Carreras munkássága előtt tisztelegnek az új generáció legsikeresebb énekeseiként.  2017-es, 15 állomásos egyesült államokbeli koncertturnéjuk minden helyszínen zsúfolt teltház előtt zajlott, csakúgy, mint az ezt követő 29 állomásos európai fellépés-sorozat. 

Az Il Volo tagjai 2018-ban ismét turnéra indulnak, melynek az első és egyben egyik kiemelt állomása Budapest lesz, ahol pályafutásuk legsikeresebb darabjait adják elő.  A klasszikus és pop-zene határait feszegető, világszerte népszerű három fiatal olasz énekes alkotta trió koncertjét végre a hazai közönség is élőben élvezheti: az együttes 2018. december 10-én a Papp László Sportarénában lép fel. 2018-as európai turnéjának keretében Budapesten koncertezik az Il Volo.

Jegyárak és jegyvásárlás itt!

A Gianluca Ginoble (bariton), Piero Barone és Ignazio Boschetto (tenorok) alkotta együttes 2009-es megalapításakor az énekesek nem titkolt célja volt egy, a legendás Három Tenorhoz hasonló trió létrehozása. Mára az Il Volo – némileg újra gondolva az alapításkor megfogalmazott célt - sikerrel ötvözi a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel. Olyannyira, hogy az együttest a napjainkban nagy népszerűségnek örvendő crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként tartják számon. Nem véletlenül, hiszen az ifjú énekesek bátran, ugyanakkor stílusosan, finom ízléssel alkotják meg a klasszikusokban gyökerező, ugyanakkor nagyon is mai zenei világukat. 

A koncerten közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar, vezényel: Marcello Rota, akinek neve nem ismeretlen a komolyzene hazai rajongói számára, hiszen a karmester Maestro Andrea Bocelli állandó karmestere. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Jose Carreras koncert 2018-ban Budapesten - Jegyek itt!
2018. december 19-én ad koncertet Budapesten. Jose Carreras karácsony előtti koncertjére már árulják a jegyeket.
Il Divo koncert az Arénában 2018-ban! Jegyek itt!
Az Il Divo 2018. szeptember 10-én Budapesten a Papp László Sportaréna színpadán ad koncertet a Timeless turné részeként. J
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!
VIVALDIANNO Shining Venice a Margitszigeten - Jegyek itt!
A VIVALDIANNO Shining Venice show 2024. augusztus 3-án Budapesten Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Queen Symphonic koncert Egerben a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral - Jegyek itt!
Queen Symphonic koncert 2024. július 27-én Egerben a Márai Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!
RÁADÁS koncert Kobayashi Ken-Ichiroval az Erkel Színházban - Jegyek itt!
A Jubileumi ráadás koncert Kobayashi Ken-Ichiroval május 25-én 19:00 órakor az Erkel Színházban kerül megrendezésre.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x