Diótörő turné a Győri Balett előadásában - Jegyek a veszprémi, debreceni és győri előadásokra itt!

Kelt: 2016.09.06

Diótörő turné a Győri Balett előadásában - Jegyek a veszprémi, debreceni és győri előadásokra itt! 2016 decemberében Aréna turnéra indul a Győri Balett a Csajkovszkij Diótörő balett előadásával. Győr, Veszprém és Debrecen közönsége láthatja az új bemutatót.

2016-ban adventi Diótörő turnéra indul a Győri Balett. Az évad új bemutatóját a Csajkovszkij Diótörő balettet az ország három nagy arénájában állítják majd színpadra karácsony előtt. 

Harangozó Gyula óriási sikerrel játszott koreográfiája eredetileg a Wiener Staatsoper számára készült. Ez inspirálta az alkotót a táncjáték nagyszínpadi, aréna méretű átdolgozására, melynek során drámailag felépített, összefüggő cselekményt vitt a balettbe. A klasszikus balett, kortárs tánc, cirkuszművészet, akrobatika mind megjelenik az előadásban.

A vezető szerepet azonban a klasszikus balett táncnak adja. A változatos karaktertáncokat (keleti, kínai, orosz, spanyol), társastáncokat, akrobatikus show elemeket is gazdagon bevonja a koreográfiába. A táncjáték díszleteit, látványvilágát az orosz származású egykori sztártáncos, a frankfurti Dmitri Simkin készíti, míg a közel 160 kosztüm Velich Rita színpompás tervei alapján készül.

A győri Audi Arénában, a debreceni Főnix Csarnokban és a veszprémi Veszprém Arénában nagyszínpdon elevenedik meg a legimsertebb orosz karácsonyi balett a Diótörő.

A Győri Balett Diótörő turnéjára már elkezték a jegyek értékesítését. Jegyinfók és jegyvásárlás itt! 

A Győri Balett Diótörő turné helyszínei:

2016. december 10. Győr, Audi Aréna
2016. december 18. Debrecen, Főnix Csarnok
2016. december 22. Veszprém, Veszprém Aréna

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Diótörő 2016-ban az Arénában! Jegyek itt!
Egyedülálló családi showműsort mutat be 2016. december 20-án a Cirque de Monte Carlo és Edvin Marton a Papp László Budapest Sportarénában. Csajkovszkij klasszikus balettje, a Diótörő szenzációs akrobatikus balett show-ként mutatkozik be egy ...
Diótörő 2016-ban az Operában! Jegyek és videó itt!
2016-ben sem marad el A Diótörő előadás az Operaházban. A jegyek értékesítése már elindult.
Mága Zoltán Budapesti Újévi koncert 2017-ben Budapesten az Arénában - Jegyek itt!
Mága Zoltán Budapesti Újévi koncertjén 2017. január 1-én Mága Zoltán és sztárvendégei várják a közönséget a Papp László Sportarénában.
José Carréras koncert Budapesten az Arénában - Jegyek a 2018-as koncertre itt!
José Carreras koncert 2018. december 19-én Budapesten a Papp László Sportarénában. Jegyek már kaphaótak!
Alexandrov együttes 2017-ben Budapesten - Jegyek itt!
2017. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel az Alexandrov együttes.
Kero opera rendezése a TV-ben!
Kentaur fantasztikus díszleteivel lesz látható az előadás. Giacomo Puccini: Pillangókisasszony a TV-ben!
VIVALDIANNO Shining Venice a Margitszigeten - Jegyek itt!
A VIVALDIANNO Shining Venice show 2024. augusztus 3-án Budapesten Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Jegyek lentebb!
Queen Symphonic koncert Egerben a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral - Jegyek itt!
Queen Symphonic koncert 2024. július 27-én Egerben a Márai Szabadtéri Színpadon a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x